Bőrproblémák, bőrkiütések lelki okai: mikor érdemes pszichiáterhez fordulni bőrpanaszok esetén? Régóta fennálló bőrproblémák esetén a bőrgyógyásszal történő konzultáció után nem árt pszichiáterhez is fordulni, hiszen a bőrproblémák gyakran együtt járnak bizonyos pszichés megbetegedésekkel. Egy felmérés szerint több ezer problémás bőrre panaszkodó páciens 25 százaléka szorongásról, depresszióról és más pszichés tünetekről is beszámolt.

A brooklyni Health Science Center kutatói szerint a folytonos viszketésről panaszkodó bőrgyógyászati páciensek 14 százaléka korábban nem diagnosztizált kényszerbetegségben szenvedett. A mindenkori népességnek mintegy 2,5 százalékát érinti a kényszerbetegség, valamikor életük folyamán.

A kényszerbetegségben is szenvedő bőrbetegek kétötöde, főként nők, kézmosási kényszertől szenvednek. Mások - férfiak és nők egyenlő arányban - az ajukat harapdálják, a körmüket rágják, látható ok nélkül vakaródznak vagy naponta többször is fürdenek. A hajszálak kitépkedések - amelynek pszichiátriai neve trichotillomania - a 11 és 17 év között lányok körében a leggyakoribb.

A kényszerességgel társuló bőrbajok súlyosabb következményekhez is vezetnek. A pattanásaikat kényszeresen nyomkodók és elkaparók bőrén olyan gyulladás és hegesedés keletkezhet, amely sokkal taszítóbb, mint az eredeti akné. A bőrük kisebb egyenetlenségeit piszkálók azt kockáztatják, hogy bőrükön vérző tályogok és cellulitisz alakul ki. Az orrukat piszkálók néha megsértik az orr nyálkahártyáját. A kényszeres bőrbetegek sokszor depressziósak és szorongósak is, és családjukban is gyakoribban az ilyen betegségek.

A legtöbb kényszeres beteg hajlandó problémáit megbeszélni bőrgyógyászával, ha az orvos kellően bizalmat keltő, meleg viszonyt teremt vele. Gyakran segíthet a viselkedésterápia: a bőrüket piszkálókat arra kérik, hogy a kényszeres gondolat és a cselekvés közé iktassanak 1-5 perces szünetet, majd egyre növeljék az időközt. Az SSRI-típusú antidepresszánsok szintén használhatnak: e gyógyszereket legalább két-három hónapig kell szedni, és az adagot szükség szerint fokozatosan emelni kell.

Sokan jelennek meg téveszmékkel is bőrgyógyászoknál - többnyire azt képzelik, hogy paraziták fészkelték be magukat a bőrükbe. A bőrre vonatkozó tévképzetek nem szoktak együtt járni más pszichés zavarral, noha egyes páciensek azt képzelik, hogy megjelenésük vagy testszaguk különlegesen visszataszító. Némelyek közülük túlzottan aggódhatnak különféle halálos fertőzések és szexuális betegségek miatt is.

Az úgynevezett „testi diszmorfiában” szenvedők (akik testüket vagy valamelyik részét torznak, visszataszítónak képzelik) sokszor minimális bőrszín-különbségek vagy elváltozások, közönséges anyajegyek vagy enyhe kopaszodás miatt is szélsőségesen kétségbe eshetnek. Egyesek órákat töltenek azzal, hogy nagyítóval vizsgálgatják a „testi hibáikat”.

A bőrgyógyásznak ilyenkor meg kell győződnie arról, hogy nem valamilyen más orvosi kondíció, például vészes vérszegénység, agydaganat, halántéklebenyi epilepszia, stimuláló szerek vagy alkohol-elvonás okozza a tüneteket. A bőrgyógyászati okokat is ki kell zárniuk, hogy elnyerjék a páciens bizalmát.

Az ilyen klienseket nem szabad lerohanni, mondja Sylvia Garnis-Jones, Canada egyik pszicho-bőrgyógyászati klinikájának vezetője. Először csak tárgyilagos megjegyzésekre kell szorítkozniuk, például: „Nem látok semmiféle parazitát jelenleg”. A páciensek fizikai tüneteiket szorongásaik elfojtására használják, s egyszersmind így próbálnak orvosi segítséghez jutni. A pszichológiai okok felvetéséig jó néhány vizitet meg kell ejteni.

A kezelés középpontjában a tünetek enyhítése áll. Noha e páciensek általában nem hajlandóak pszichiáterhez fordulni, abba esetleg beleegyeznek, hogy olyan orvoshoz forduljanak, aki szakértője a „túlérzékenység” gyógyszeres enyhítésének. A gyógyszeres terápia többnyire antipszichotikus szerekből és antidepresszánsokból áll.

Az is előfordulhat, hogy a pszicháternek kell bőrgyógyászhoz küldenie páciensét, mivel a krónikus bőrproblémák öncsonkítási kísérletekhez vezethetnek és csökkentik az önbizalmat.

Egyes páciensek nincsenek tudatában érzelmi problémáiknak, így felháborodottan fogadják, ha bőrgyógyászuk pszichiáterhez utalja őket, mondván, hogy „ők nem őrültek”. Sokszor számtalan bőrgyógyászt végigjárnak - hiába. Többnyire ragaszkodnak hozzá, hogy problémáikat valamilyen szervi baj okozza. Iona Ginsburg, aki magánpraxist folytató pszicháter és egyszersmind a Columbia Egyetem bőrgyógyászati tanszékének professzora, azt javasolja, hogy a bőrgyógyász próbáljon bizalmat, baráti kapcsolatot felépíteni páciensével.

Szükséges lenne az is, hogy a bőrgyógyászok megtanulják a pszichotróp (az elmére ható) szerek működését - noha manapság a pszichotróp szerek több mint felét nem pszichiáter írja fel, a bőrgyógyász-szakma általában kevésbé tájékozott e területen.