A hosszú élet nyomában, a hosszú élet titka: fontos az iskolázottság magas szintje és aktív részvétel egy összetartó, nagy család életében. A különféle vizsgálatok szerint számtalan - köztük néhány váratlan - tényező hosszabbíthatja meg az életünket, így ezekre érdemes lehet odafigyelni. Egyes kutatások szerint például a reménytelenség-érzés növeli a halandóságot az idős, reményvesztett emberek körében.

Egy harvardi kutatás szerint például, amely 724 férfi életét követte nyomon 60 éven át (!), az aktív személyes döntések meghosszabbítják az élettartamot. A vizsgálat 1940-ben kezdődött, és a világ leghosszabb folyamatos mentálhigiénés kutatásának számít. 268 harvardi diák fizikai és lelki egészségét hasonlították össze 456 hátrányos helyzetű fiataléval. Ötévenként fizikai, kétévenként pedig pszichoszociális felméréseket végeztek.

A kutatás hét tényezőt azonosítottak, amelyek a boldog öregséget jelezték előre: a mérsékletet az alkoholfogyasztásban, a dohányzás hiányát, a stabil házasságot, a testedzést, a megfelelő testsúlyt, a pozitív beállítottságra valló életkezelési stratégiákat, és a depresszió hiányát. Ezek közt egyedül a depresszió az, amely kívül áll az egyén döntési lehetőségein.

A hátrányos helyzetű férfiak sokkal gyorsabban hanyatlottak öregségük folyamán, egészségi állapotuk 65 éves korukban a harvardi diákok 75 éves kori egészségének felelt meg. Az a 25 hátrányos helyzetből induló fiatal azonban, akik diplomát szereztek, ugyanolyan jó eredményt ért el, mint a harvardi csoport. A kutatók ebből arra következtetnek, hogy nem az anyagi helyzet vagy a társadalmi presztízs, hanem az iskolázottság a legfontosabb tényező.

Más hosszú távú kutatások ugyancsak azt jelzik, hogy a boldog és egészséges öregség két legfontosabb előrejelzője az iskolázottság magas szintje és aktív részvétel egy összetartó, nagy család életében.

Egy másik kutatás szerint a reménytelenség-érzés növeli a halandóságot az idősek körében. Egy 800 idős emberre kiterjedő kutatás során azt vizsgálták, miért halnak meg egyesek, míg mások - noha egészségi állapotuk talán nem is sokkal jobb - hosszabb ideig élnek.

A kérdésre az egyik válasz a remény. A Texasi Egyetem professzora, Stephen L. Stern és kollégái a következő kérdést tették fel a résztvevőknek: „Reményt ébreszt önben a jövő?” Mintegy 10 százalékuk válaszolt erre a kérdésre „nem”-mel - ők alkották a „reményvesztettek” csoportját. Egy három-hét éves időszakban azután megfigyelték, hogy jelentősen több reményvesztett ember halt meg (29%), mint reménykedő (11%).

Természetesen tekintetbe kell venni, hogy a reményvesztettséget csak egyetlen egyszerű kérdéssel mérték, így nehéz megítélni pontosan milyen fokig és hogyan fokozza a reménytelenség a halandóságot.

További kutatásokra van szükség azt illetően is, hogy milyen mechanizmus révén okoz a reményvesztettség korai halált. Elképzelhető, hogy a reménynek biokémiai és idegrendszeri jelentősége is van, így elvesztése a szervezet biokémiájának és az idegrendszer működésének torzulásához vezet.