Fogyókúrás tévhitek: ez az 5 karcsúsággal kapcsolatos tévhit kergeti őrületbe a fogyni vágyókat! Lefogyni nem is olyan nehéz. Karcsúnak maradni viszont már igen. Miért van az, hogy a leadott kilók rövid időn belül megint a csípőn díszelegnek? Egy lehetséges ok: A soványsággal kapcsolatos tévhitek viszont sokszor az őrületbe kergetik a fogyni vágyókat.

Karcsúbbá válni viszonylag egyszerű dolog. Majdnem mindenkinek, aki túl kövérnek tartja magát, sikerült már a lefogyás – egy „Nők Lapja”-diéta segítségével, szakszerű orvosi tanáccsal, vagy dietetikus felügyelete mellett. Aki a fogyás után is fegyelmezett, esetleg hűséget esküszik egyik-másik táplálkozási irányzatnak, számolgatja a kalóriákat és még sokat is mozog, az sokáig arathatja sikerének babérjait. De még a teljesen elszántak között is csak elenyészően kevesen tartják meg súlyukat öt évnél hosszabb ideig.

Mi az oka annak, hogy képtelenek vagyunk megőrizni súlyunkat? Vajon az akaraterő hiánya húzódik meg e jelenség hátterében? Aki ebben hisz, máris a tévhitek világában mozog. A francia epidemiológiai kutató Blandine de Lauzon 466 felnőttet és 271 serdülőt vizsgált 2 éven keresztül. Ezalatt nem csak a testsúlyváltozást, de egy kérdőív segítségével az evéssel kapcsolatos tudatos önkontrollt is felmérte. A kísérlet kimutatta, hogy a kövérebbek jobban kontrollálták evési szokásaikat és nagyobb akaraterőt tanúsítottak, mint a soványak – csak nem tudták megfelelően hasznosítani a kontrollt.

A New York-i táplálkozástudomány szakértő, Jeffery Friedman – a leptin, az éhséget szabályozó hormon feltalálója – gyakran dühbe gurul, olyan állítások hallatán, miszerint a kövéreknek nincsen elég akaraterejük. A kutató 2004 júniusi New York Times magazinnak adott interjújában az állítja, a hosszú távú táplálkozási magatartást vizsgálva megállapítható, hogy a szabad akarat csak illúzió. „A legtöbb ember maximálisan elérhető kontrollja saját testsúlya felett a 10-15 font közötti tartományban mozog.”, idézi a lap a kutatót. A súlyunk lényegében genetikailag meghatározottnak tűnik. 10–15 amerikai font éppen hogy csak 4,5–7 kilogramm.

A genetikailag kódolt hajlamok viszont nem feltétlenül manifesztálódnak. A ipari országok esetében állandó a bőséges élelmiszer kínálat, míg a rendszeres mozgás egyre kevésbé jellemző az emberekre, olyannyira, hogy azt az utóbbi évek fitness-őrülete sem tudja kompenzálni. Napi fél óra kocogás nem kárpótol a másfél órás séta, lépcsőzés vagy kerti munka elhagyásából adódó veszteségért.

Jean-Pierre Després, kardiológus és táplálkozási tanácsadó éppen ezért toxic environment-ről, mérgező környezetről beszél. Valójában ez már minden fogyni vágyó számára ismerős, és még sok minden más is. Ennek ellenére sokuknak nehézkes a tájékozódás, a tippek, trükkök közötti eligazodás. Sok esetben nagy hiányosságoktól terhes a táplálkozási tanácsadás, ez sajnos legfőképpen az orvosi szobán kívül eső tanácsadásokra igaz. A tanács maga sokszor abban merül ki, hogy sémákat alakítanak ki nekünk: ezt szabad enned, de ezt már nem. De testünk nem így működik.

Makacs gének, mérgező társadalom, inkompetens tanácsadók és fogyókúra-messiások sora, és mindennek a tetejében a gyógyszeripar, mely hatásosnál hatásosabb, agresszív fogyókúrás termékeket akar eladni. Nem éppen kedvező kiinduló helyzet a testsúly feletti kontroll elnyeréséhez. Döntő fontosságú lehet tehát a siker érdekében, hogy megkülönböztessük a hasznosítható információkat a zavaró, félrevezető tévhitektől.

1. tévhit: a zsírból zsír lesz

Csökkentett zsírtartalmú tejtermékek, sovány hús, saláta olaj nélkül, „ha kevesebb zsíros ételt eszem, nem is tud semmi lerakódni”. Aki ezt elhiszi, téves következtetések áldozata, hiszen a testünk ismeretes módon képes szénhidrátokat átalakítani zsírrá, majd azt beépíteni a szövetekbe. Hosszú távon csak az energia-egyensúly mérlegének hihetünk: a felhasználásra kerülő mennyiségnél nagyobb energia felvétele hízáshoz vezethet. Tehát hogyha több kalóriát viszünk be, mint amennyit elégetünk, akkor a maradék elraktározódik. De az energiahordozó fajtája sem mindegy.

A zsírsavak minden különösebb veszteség nélkül kerülnek a vérkeringésbe, ott pedig elégnek, vagy szénhidrátfelesleg esetén beépülnek a szövetekbe. A szénhidrátdús étel feldolgozása azonban rágás, hőképződés, és a vékonybél egyéb emésztési munkája következtében energiát igényel. Amikor szénhidrátot alakítunk zsírrá, szintén energiát használunk fel. 100 kalóriából, amit szénhidrát formájában viszünk be rendszerint csak 75 marad meg. A proteinek esetében pedig a fennálló energia vesztesége elérheti a 20-30 százalékot is.

Sokan tudják már, hogy a teltségérzés az étkezés után 20 perccel jelentkezik csak, ezért megfelelően lassan közelítik meg a kérdést. Ezenkívül azt is megtanulták, hogy a szomjúság és az éhség nem összekeveredő szükségletek. Sokan észrevették azt is, hogy anyagcseréjük fehér cukorra és fehér lisztre elsősorban a vércukorszint robbanásszerű növekedésével, majd későbbi zuhanásszerű csökkenésével reagál, így további szénhidrátokra irányuló kiéhezettséget eredményez.

Sokunknál az édességek, a kenyér- és burgonyafélék nemcsak az inzulin-háztartás felborulását idézik elő, de hozzájárulnak testünk érzékeny éhségszabályozásának kikapcsolásához is. Mivel a magas inzulinszint meggátolja, hogy a zsírsejtek a bennük raktározott zsírt elégessék – sőt tulajdonképpen „megnyitja” őket, hogy befogadóbbá váljanak az új zsírbevitel számára – arra következtethetünk, hogy a hízás mögött mégiscsak több tényező feltételezhető, mint pusztán az energiaegyensúly matematikája.

A legújabb felismerések azzal kapcsolatban születtek, hogy vajon mely energiahordozókkal lehet elérni a legtökéletesebb teltségérzést. Korábban úgy gondolták, aki magas zsírtartalmú ételeket fogyaszt, az hamarabb is jut el a jóllakottság érzéséhez. Ma már viszont tudjuk: a zsírsejtek ugyan küldenek jeleket az agynak, ha kiürültek (így fedezték fel 1994-ben a leptin nevű hormont, amely a zsírtartalékok csökkenését közvetítő információ átvitelében játszik szerepet), azonban amint elérik a végső telítettség állapotát, ezek a jelzések is elmaradnak. Tehát a zsír még rövidtávon sem számít sikeres éhségszabályozónak.

A magas zsírtartalmú ételek energiában gazdagok, ezért hajlamosak vagyunk belőlük többet fogyasztani a kelleténél, de a legjobban tápláló anyagnak mégis csak a protein számít.

2. tévhit: sportolás fogyaszt

„Le akarok fogyni!” – sok kocogó fiatalnak ez a mondat olvasható le az arcáról. De vajon a sport önmagában elvezeti őket a céljukhoz? Wim Saris, a maastrichti egyetem kutatója szerint a sport önmagában még nem elegendő a fogyáshoz – ahhoz az energiabevitelt is csökkenteni kell.

Egy óra kocogással körülbelül egy tábla csokira elegendő energiát égetünk el. Lemondani arról a bizonyos tábla csokiról sokkal kevésbé izzasztó. Ennyit a kevésbé jó hírekről, de van reménysugár: „kalóriákat megtakarítani sokkal egyszerűbb, ha megvan bizonyos mennyiségű napi mozgás. Ha tetemes testmozgás ellenére sem csökkenne testsúlya, akkor is fogyott, hiszen a zsírszövetet már izomszövet helyettesíti” – állítja Sairs.

A fogyás utáni karcsúság megőrzéséhez elengedhetetlen a testmozgás. Máig az volt az álláspont, hogy heti háromnegyed óra sport elegendő erre a célra, de ezt sajnos nem igaz. Wim Sairs megállapította: „a sport az egyetlen olyan követelmény, amiben minden táplálkozási tanácsadó egyetért, ráadásul az aktív életmód a testi és lelki közérzetet is előremozdítja – ezt is rengeteg kutatás támasztja alá”.

3. tévhit: testünk utolsónak a zsírt égeti el

„Az első fél óra a kocogásnál nem számít, mert a test legutoljára a felhalmozott szénhidrátokat égeti el.” Meggyőzően hangzik, de hamis, hiszen a test normálállapotában is éget zsírsavakat. A szívizomzat például állandó mozgásban van, és a szükséges energiája lényegi részét a zsírsavakból nyeri – mondhatni az a tüzelőanyag.
A vázizomzat ezzel szemben esősorban szénhidrátot használ, és csak akkor tér át a zsírégetésre, amikor már a gyorsabban hozzáférhető szénhidrát elfogyott.

4. tévhit: az anyagcsere túl lassú

Sok túlsúlyos személy azt hiszi: „ha nem lenne ennyire lassú az emésztésem, sokkal soványabb lennék”. Keith Frayn az oxfordi egyetem doktora ezt a vélekedést tarja a legmakacsabb karcsúsággal kapcsolatos tévhitnek. „Ez egyáltalán nem igaz. Ma már tudjuk, hogy az anyagcsere hízás esetén felgyorsul.” Az oka: kövérebb embereknek nem csak azért van szükségük nagyobb energia-befektetésre, hogy a megnövekedett testsúlyt magukkal tudják hordozni, de több szövetet is kell ellátniuk.

Fogyás esetén ugyan csökken az anyagcsere sebessége, de csak egy „normál” értékig, ami körülbelül a hízás előttinek felel meg. Frayn szerint ez a tény nagyban megreformálta a testsúlyról való gondolkodásunkat, 20 évvel ezelőtt ez a gondolat még elfogadhatatlannak tűnt.

5. tévhit: a zsír megbetegít

Ugyanígy a tévhitek közé sorolható az a gondolat, miszerint a kövérség sok betegségnek oka, és aki lefogy, az csökkenti az egészségi rizikókat. Glenn Gaesser, amerikai kardiológus és táplálkozási kutató alapkutatásokból merített állítása szerint a kövérség bizonyos fokig kimondottan egészséges, míg a hirtelen és nagymértékű fogyás legtöbb esetben több kárt okoz, mint hasznot. Ez a kórosan kövér emberekre viszont nem igaz, és más esetben is csak akkor alkalmazható, ha az illető eleget mozog.

A kutatás mai álláspontja tehát at sugallja, hogy lazábban, tárgyilagosabban kell kezelni a a testsúly kérdését. Vannak arra utaló jelek, hogy ezt a nézőpontot az érintetteknél már befogadták. És ha már olyan sztárok mint Christina Aguilera és Kate Winslet is a lazább álláspont hívei, sőt az egyik legnagyobb kozmetikai cég már „formásabb” hölgyekkel reklámoztatja árúit, akkor ez már tényleg az eddigi divatlapok által hirdetett „vonzó = sovány és alultáplált” egyenlet megdöntését jelentheti.